Minta szöveg
Üdvözlünk az oldalunkon!





Amit tudni kell rólam...


1. Nem vagyok képzett szakács, de recept alapján bármit – na jó, szinte bármit – el tudok készíteni.
2. Soha nem nyúlnék egy angolnához, nem hogy megnyúzni… (hiszem, hogy vannak a konyhában csak férfi feladatkörök, ez is az…)
3. Már egészen biztosan soha nem fogom megszeretni a:birkát, a pacalt és a spenótot.
4. A bab engem is felfúj…
5. A főtt csirkeláb igenis finom…de elájulnék, ha meg kellene kóstolnom!
6. Nekem is vannak súlyproblémáim, és én is küzdök velük – pl. mikor gyümölcsnappal sanyargatom magam, de a családomnak rakott krumplit főzök vacsorára…
7. Édesanyám, mikor még nagyon kislány voltam felvásárlóban dolgozott. Én nem jártam óvodába, kvázi négy évesen már kiárultam a szilvát a ládából. Egyedül. Ez volt az első munkahelyem – ez volt a legpompásabb munkahelyem
8. 14 éves korom óta tudok rétest sütni. Tényleg. Nem bolti réteslapból, magam gyúrom és nyújtom a tésztát. Nekem eddig még mindegyik kinyúlt. Lehet, hogy varázskezem van?
9. Vannak rossz napjaim, akkor hat fogásos ebédet készítek. Vannak jó napjaim, akkor elintézem egy tejbegrízzel a vacsorát.
10. Soha nem mondom, hogy én ezt nem tudom – csak ételekről beszélek – ha nem sikerült elsőre, akkor újra megpróbálom, de még soha nem tudtam annyira valamit elrontani, hogy azt a családom nem ette volna meg.(Tudom Tomi, a leégett lencsefőzelék, de a Lisa kutyánk milyen szépen megvacsorált belőle…)


Madi




…és amit én gondolok a főzésről…


A főzés és sütés olyan téma, amit nagyon sok ember, kimondatlanul is, az önkifejezés egyik formájának tart.
A konyhában nem csupán a finom ételek készülnek el, de egyben a törődést, az örömszerzést, a sikert , az elégedettséget, a meglepetés varázsát és a kreativitás élményét is megélhetjük. A honlap ezen ágát pont azért hoztuk létre, mert ha ezeket az érzéseket – virtuálisan – együtt éljük át, talán a hatás is összegződik, fokozódik és mások számára is átélhető lesz...

A főzésnek valójában család összetartó ereje van, és bár nem vagyunk egyformák, és van olyan szülő, aki gyermekét inkább hátráltató tényezőként éli meg a konyhában, én mindenesetre boldog vagyok, hogy a lányommal sikerült megszerettetnem ezt a tevékenységet. Ehhez valójában semmit nem tettem, csupán kicsi korától hagytam,hogy ő is alkosson, próbálkozzon...

Egyébként is, a főzés, olyan mint a férfiaknak a foci: mindenki ért hozzá, -legalábbis úgy gondolom... de azt tapasztalatból tudom, milyen jó és hasznos dolog megosztani másokkal „tudományunkat”, ötleteket adni és kapni... jókat derülni, ha valami nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna.

Elsősorban Madi lesz az, aki majd betölti a teret ezen az oldalon, mert – ha elárulhatok egy nagy titkot – neki van egy dédelgetett álma, miszerint főzőiskolát szeretne nyitni... én jómagam főzni – úgy tudom , hisz’ mondták! –jól tudok, de sajnos sütni kevésbé... így, ilyen tekintetben én is tanulni járok majd ide, és csak abban bízom, hogy a családom, néhány hónap elteltével nem néz rám olyan kétkedő arccal, alig rejthető mosollyal, mint eddig, ha bejelentem: ma sütni fogok...

...a mi párosításunkat azért is szerencsésnek tartom, mert a „világ két végében” lakunk... míg Madi a Dunántúl jellegzetes ízeit, sajátosságait, szokásait tárja elénk, addig én a keleti-vég (bihar és békés) igazi aromáját és tipikus ételeit kívánom bemutatni.

Természetesen mindenkitől szeretettel várunk ötleteket, egyszerű hétköznapi, vagy akár bonyolultabb ételekről vagy sütikről, hiszen a sütés-főzés is alkalmas arra, hogy adni tudjanak az emberek egymásnak, gondolatokat-tapasztalatot tudjanak cserélni…és mindezt – reméljük – a környezetük nagy-nagy örömére…mert egy sima vajas kenyeret is meg lehet kenni húszféleképpen... és egyébként is jó érzés az, ha néha be tudunk csempészni egy kis vanília illatot egymás életterébe...

-Szoszi